NEM TITOK AZ EGÉSZSÉG
Az Oltalom Alapítvány egészségvédelmi sorozata

„…nem élni, hanem jól élni…”

Az egészségtudatosság szerepe ma
Olyan országban élünk, amely jelenleg Európa legbetegebb nemzete. Ezt mindenekelőtt az átlagéletkorról olvashatjuk le. A születéskor várható életidő ma Magyarországon 68 év, Európában a legalacsonyabb. Jó tíz évvel kevesebb, mint a nyugat-európai átlag. Másodsorban utalnunk kell a különböző betegségekre, amelyek nem fertőzés útján, hanem mint civilizációs ártalmak terjednek. Ezekben is vezető szerepet töltünk be, elsősorban a szív- és érrendszeri, a rákos, a légző¬szervi és májbetegségek terén állunk az élen. Ennél is lesújtóbb azonban a közvélekedés mindezekről, és a gondolkodásban tetten érhető hiányosságok és zavarok. „Valamiben úgyis meg kell halnunk”, „Máról holnapra mindenki beteg lehet”… Az emberek azzal nyugtatják magukat, hogy kiszámíthatatlan az egészség fenntartása és a betegség előbukkanása, nem is az a fontos, hogy meddig élünk, hanem amíg élünk, jól éljünk. Az ilyesfajta gondolkodás azonban szinte nagyobb csapást jelent, mint ma¬guk a testi bajok. Ezért írhatta a két világháború között Kosztolányi Dezső, hogy „Magyarországon nem annyira gabonaprobléma van, hanem babonaprobléma”.

A betegségek okainak számbavétele
A betegségek megelőzéséhez és kezeléséhez az okokat kell mindenekelőtt felderítenünk, hogy a megoldás nyitjára jussunk. A megbetegedések oka egyrészt kétségkívül az öröklődéssel magyarázható. Sokan jönnek hátrányos helyzettel a világra, vagy neveltetésük során szerzik be beteg¬ségeik egy részét (vizes, penészes, sötét, szellőzetlen lakások stb.). Sokan hibáz¬tatják a géneket, vagy éppen nagy reményeket fűznek a genetikai kutatásokhoz, és ahhoz az ígérethez, hogy ezek eredményeként „kikapcsolhatunk” majd bizonyos betegségeket. Nem szeretnénk letörni a lelkesedést, és egyáltalán nem vagyunk el¬len¬ségei a tudomány előrehaladásának. Az is bizonyos, hogy a fogbetegségektől a szer¬vi elváltozásokig sok mindent öröklünk, ami erősen meghatározza testi állapo-tunkat, jóllehet egészségtudatos felfogással nagyrészt hatástalanítani is tudnánk a rossz örökséget. Szívből örülünk az olyan új tudományágak szédítő fejlődésének, mint a genetika. Azt azonban hangsúlyozni szeretnénk, hogy a genetika mai állás¬pont¬ja szerint is a betegségeknek csak átlagosan 15-20 százalékában játszik döntő sze¬repet az öröklődés. A tapasztalat és a kutatás egyaránt bizonyítja, hogy sok min¬dent – testi, lelki, idegi, szellemi meghatározottságot – öröklünk. Bajaink gyó¬gyí¬tá¬sá¬nak lehetősége azonban jórészt nem a genetika vagy a genetikus kezében van. Második okként egyre erősödő mértékben hivatkoznak a környezeti ártalmakra. A növekvő szén-dioxid-kibocsátás valóban egyre nagyobb aggodalomra ad okot. A víz szennyezettsége, fertőzöttsége egyre súlyosabb, s vannak településeink Biatorbágytól Szekszárdig, ahol lajttal is mérik a vizet. Világszerte az egyik legkelendőbb árucikk lett a palackozott ásványvíz, nem kis mértékben járulva hozzá a környezetszennyezéshez. Az élelmiszerek is egyre nagyobb veszélyeknek vannak kitéve, túlzott mértékű a tartósítószer, az adalék anyagok, az ízfokozók, az aromák és színezékek felhasználása az élelmiszergyártásban. A szemnek és az ínynek kedvesek – avagy ezeket csapják be –, s nem a gyomornak, vagy a szervezet egészének. Egyre elterjedtebbek a készételek, és növekszik a gyorsétteremhálózatok forgalma. A kényelmes életre való törekvés azonban nagy árat követel: egy mondás szerint, ha most nincs időnk az egészségünkre, majd lesz időnk a betegségünkre. Mindezek a félelmetes jelenségek azt a képzetet keltik, hogy civilizációnk egyirányú utcában halad előre, visszafordulni lehetetlen, még a késleltető tényezők is rend¬re felmondják a szolgálatot, a mai ipari kultúra szédítő gyorsasággal halad a sza-kadék széle felé, ezt megállítani nem lehet, de jelentékeny módon az egyéni életünkben sem változtathatjuk meg az útirányt. El kell fogadnunk, hogy olyan civilizációban élünk, amely „a nyersanyagot a lehető leggyorsabban hulladékká alakítja át” – amint egy amerikai közgazdász frappánsan összegezte. Ez a diagnózis már sokkal több igazságot tartalmaz, mint a genetikával kapcso¬latos vélekedések. Ezzel viszont az a baj, hogy túl könnyen mond le a terápiáról. Szin¬tén törvényszerű ugyanis, hogy a diagnózis önmagában sosem igaz, hacsak nem tudunk utána illeszteni megfelelő megoldást. Az egyre növekvő környezeti ártalmak a nagyvárosiasodásból származnak – ma a világon egyre növekszik a tizen¬öt¬milliónál több lakosú metropolisok száma, melyek agglomerációjukkal együtt szinte már országnyi területeket fednek le. Ezekből azonban ki is költözhetünk, s ha kicsit több fáradsággal jár is, de mentesíthetjük magunkat a tömegcikkek fogyasztásától, egyáltalán az egész újmódi kapitalizmustól, melyet „fogyasztói társadalom”-nak neveznek. Így, ha nem is tudjuk teljesen eltüntetni a környezetünkből érkező káros hatásokat, de betegségokozó arányukat 15-20 százalékra tudjuk csökkenteni. Ha e két fentebb jelzett tényező, a genetika és a környezet nem képvisel 30-40 százaléknál nagyobb részt az egészségünk megromlásában, joggal vetődik fel a kérdés, hogy miben is áll a kétharmados többség? Mi a betegségeink legfőbb oka? Miért leszünk máról holnapra betegek, vagy mitől olyan beteg ma a világ, kelettől nyugatig, északtól délig? Miért gyengül az emberi immunrendszer, miért terjednek a betegségek az állatfajok körében is, és miért hatnak erőteljesebben az emberi világ¬ra? Mondjuk ki, hogy 60-70 százalékban mi magunk vagyunk felelősek az egészségünk megromlásáért. Nem könnyű ezzel a gondolattal szóba állni, de ha ezt a felméréseken alapuló diagnózist nem fogadjuk el, vajmi keveset fogunk tenni az egészségünk helyreállításáért. A globalizáció világában is az egyén kezében van a legfőbb döntés. Nem lehet a világ annyira tömegméretű, hogy ne az egyes ember tudna változtatni saját élete minőségén. A helyes életmód megismerése (tanulás) és gyakorlása a valódi megoldás – a természetünket legyőzve, rossz szokásainkat elhagyva. Az egészséges életmód törvényeit és gyakorlásának szabályszerűségeit kell elsajátítanunk. Ehhez szeretnénk fogódzókat nyújtani ebben a sorozatban.

ELSŐ TÉTELÜNK: Az egészség nem a rosszullét hiánya
Jelenleg az egészség fogalmát az ember testi-lelki és társasági életéből (emberi kapcsolatok) vezetik le. A XX. századi népegészségtani kutatások igazolták, hogy az egészséges ember nehezen értelmezhető hibátlanul működő gépként, így újabb és újabb meghatározásokat alkottak, ezek közül az úgynevezett funkcionális modell vált meghatározóvá: az egészségi állapot legjellemzőbb ismérve, hogy az ember mennyire tud a saját életterében szabadon tevékenykedni, illetve a társadalom életében részt vállalni. Az egészséges ember élete fizikai és egyéb területeken szabad, tág a mozgástere, míg a beteg ember mozgástere szűkül, alkalmazkodóképessége gyengül, függővé válik a környezetétől, az egészségügyi rendszerektől, kiszol¬gál¬ta¬tot¬tabb és több téren is sebezhetőbb, szorongó lesz. Az egészség meghatározását tulajdonképpen mind a mai napig keresik. Ismert, hogy nem a betegség hiánya, amiképpen a jó sem csak a rossz hiánya. Ennél sokkal többről van szó, bár még ma is sokan vallják magukat egészségesnek, jóllehet csak tü¬netmentességről van szó. Gondoljuk meg, hogy egy ház felépül-e pusztán a viharok hiánya miatt. Az épületek lakhatóságához a jó építészeti elveknek kell megvalósulniuk, rendszerezetten és hatékonyan. A „tünetmentes” élet nem egészséges élet, sőt ha valaki fájdalmas betegségek, kialakult kórképek nélkül éli az életét, fizikailag-lelkileg még lehet gyenge állóképességű. Az egészség a „jó” megvalósulása, kiteljesedése, szemmel is látható volta testi-lelki téren. A jó egészség lehetővé teszi a munkaképességet (életkortól, ge-netikai adottságoktól és környezettől függően), jó erőnlétet, energikusságot kölcsönöz, jó felfogó- és döntéshozó képességet, vidámságot és kiegyensúlyozottságot jelent a mindennapokban. Ilyen értelemben tapasztalható jólét, gyakorlatban megvalósuló minőségi élet. Sajnos ma a többség nem „jó vénségben, betelve az élettel” búcsúzhat el földi javaitól, hanem a korai halál, a „fájdalomban fekvés” jellemző, amelynek okairól korábban szóltunk.

MÁSODIK TÉTELÜNK: Az egységben szemlélt ember
Tudományágakra aprózódott, mégis felszínesen egységet hirdető világunk a régi polihisztorok helyett egy-egy speciális tudományterületet ismerő (más tudományterülethez nem értő) kutatókat szült. Bölcsek helyett tudósokat és szakembereket látunk, az érték az ismeret lett. Ennek következményeként az információk nem állnak össze egységes ismeretanyaggá, nem kapcsolódnak logikus egységbe a gondolatok, a fát látjuk az erdő helyett. Végül az átlagember az ismeretek kaotikus halmazát észleli, érthetetlen szakkifejezések között vergődik. Az emberi testnek mint testi-lelki egységnek a szemlélete kevéssé jellemző. Az egészséges életvitel azonban „teljes” szemléletet kíván, a gondolkodás, étkezés, testedzés, légzés, vízfogyasztás, pihenés együttes figyelembevételét. Ha az embert nem egységes működésű szervezetként tekintjük, elvétjük a célt, és az ismeretek végül elfárasztanak, nem építenek. A szemléletmód ilyen értelemben alapvető egészségvédő tényező.

HARMADIK TÉTELÜNK: A megelőzés fontossága
Az egészségvédelem ma szinte kizárólag betegség- és kezeléscentrikusságra, illetve üzleti alapokra épül, mind globális, mind egyéni szinten. Amíg nem vagyunk betegek, senki sem törődik az egészségünkkel, majd ha beteggé válunk, beállhatunk a hosszú sorok végére a várótermekben és gyógyszertárakban. Ma már igazolt tény, hogy az orvos- és kezelésközpontú szemlélet felől el kell mozdulnunk a prevenció, a megelőzés felé, amely a világ összes egészségügyi programjának fő elemévé vált. Felértékelődött az egyéni életvitel szerepe. De ki fog segíteni a megelőzésben, hiszen az orvos csak a megbetegedéstől kezdve áll szóba velünk? A megelőzés az egyén feladata, és e tevékenység jelentősége legalább akkora, mint a gyógyításé – hiszen lényegében egyfajta „gyógyítás”, amely egy-egy betegség kialakulása nélkül „dolgozik”. Persze nem látjuk, milyen betegségek elől menekültünk meg, ezért nem érzékelhető úgy, mint egy műtét vagy kezelési mód eredménye, de hatásossága kiemelkedő és igazolt. Az egészséges életvitel felelős és rendszerezett gondolkodásra, mértéktartó életvezetésre, folyamatos tanulásra és gyakorlásra nevel gyermeket és felnőttet egyaránt, így a jellem fejlesztésében is szerepet kap. Befejezésül Platónnal összegezhetjük mondanivalónkat: A legnagyobb érték nem élni, hanem jól élni. S Arany Jánossal kiegészítve: „Mert élni hogyha nem fajúlva tengés, / olcsó időnek hasztalan soka…” (Széchenyi emlékezete, 1860).
Reisinger János – Tóth Gábor

További információk: www.oltalomalapitvany.hu • www.kerak.hu www.sola.hu • www.ujeletmod.hu • www.eletadotv.hu